Csuszafesztivál
A Csuszafesztivál története
Az elmúlt években a megyében több, hasonló, „falu nap” jellegű rendezvény volt. 2004-ben, a Különleges Asztali Örömök Somogyban rendezvénysorozat egyik állomásaként indult, az azóta is minden évben megrendezésre kerülő fesztivál. A Különleges Asztali Örömök Somogyban elnevezésű gasztronómiai fesztiválsorozat, a megye kiemelkedő kulináris ünnepeit, nemes gasztronómiai versengéseinek sorát tárta a közönség elé. A programok nem csak látványosságként voltak érdekesek, hanem ”Somogyország” hagyományos népi ételeit, történelmi borvidékének és hegyközségeinek minőségi borait népszerűsítették. Az Asztali Örömök Somogyban rendezvénysorozat a megye számos gasztronómiai eseményét foglalta egyedülállóan sokszínű csokorba. Májustól november végéig kínált, kulturális műsorokkal egybekötött, változatos programokat a kulináris élvezetek kedvelőinek.
A rendezvénysorozatot a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság 2004-ben „Az év turisztikai rendezvénye” díjjal tüntette ki.
Minden település igyekezett valamilyen tematikát kiválasztani, hogy megkülönböztesse sajátját a többi rendezvénytől. Volt, ahol
- egy hagyományos alapanyagra – Kukoricás ételek Fesztiválja-Gadány, Rizsfesztivál – Patalom, Kukorikú – Kukoris Fesztivál-Csurgónagymarton,
- vagy hagyományos ételre – Halászléfőző verseny –Balatonboglár, Sütifesztivál-Som, Rétes Fesztivál- Mesztegnyő,
- jellemző italra – Pálinkafesztivál-Magyaratád, Löszpincesori Borfesztivál, Buncek Fesztivál-Tarany,
- főzőeszközre – Siójuti Bográcsfesztivál, Tűzoltók Tárcsán sütő Találkozója-Vörs,
- foglalkozásra – Vadétkek sütő-főző versenye-Balatonendréd, Királyi szakácsok viadala-Nagyszakácsi,
- vagy valamilyen jellemző gyümölcsre – Dió Fesztivál Lengyeltóti, Kadarkúti Gesztenyés nap építették fel a fesztivált.
Csurgó egy legendát választott, mely szerint Török Bálintné Pemflinger Katalin a 16. században Magyarország legszebb virágos kertjét építtette Csurgón, ahol a virágok és gyümölcsfák mellett számos gyógy- és fűszernövény is növekedett, amelyek a konyhában hasznosultak. Török Bálint szerette a hasát, és egyik kedvenc étele volt a túrós csusza csülök pörkölttel. Innen jött az ötlet, hogy az azóta is főételként, köretként és desszertként is nagyon népszerű csusza legyen az alap. Ez annál is inkább jó választásnak bizonyult, mert a fesztivál fejlődésével egyre erősödő színházi, előadó művészeti vonal is megjeleníthető a szóban – Csurgói Színházi Attrakciók”
Készítette: Csurgói Városi Televízió